A Békés Megyei Harcművész Szövetség jubileuma!
1984-ben alakult meg a Békés Megyei Karate Szövetség. Az alapítók – Lovász György, Horváth László, Tamás József és Gregor László – annak idején azért alapították meg a szervezetet, hogy érdekvédelmi képviseletet biztosítanak a megye harcművészeinek és erősítse a klubok és irányzatok közötti barátságot. A szövetség az idők folyamán harcművész szövetséggé alakult át, s a Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesülete mint jogi személy keretében működik.
A negyven éves évfordulót a Békés Megyei Harcművész Szövetség egy Jubileumi Demonstrációs Nap keretében ünnepelte meg a füzesgyarmati Kossuth Lajos Általános Iskola Sportcsarnokában. Korábban többször is rendeztek ilyen edzésnapokat, ahol több harcművész irányzattal lehetett megismerkedni. A megnyitókor Shihan Gregor László VIII. DAN a szövetség elnöke köszöntötte a megjelenteket. Rövid méltatás után egy perces néma kegyelettel tisztelegtek a két éve elhunyt alapító, Tamás József taekwon-do mester emlékének. Majd a vendéglátó Hegyesi Kick-box SE vezetőedzője, Gasparik Róbert mester tartott rövid, de alapos bemelegítést. Ezután következtek a negyven perces edzések a kiváló, lelkes oktatókkal. Gasparik Róbert, Shihan Gyarmati Imre VI. DAN a kyokushin karate rejtelmeibe vezette be a résztvevőket a reá jellemző alapossággal és megfontolt, tanári stílusával. Balázs Sándor aikido mester a tatamin esés és gurulás gyakorlással kezdte, majd az aikido-ra jellemző kar és csuklófeszítések, csavarok, rögzítések következtek. Ezután ebédszünetet tartott a gárda, majd a taekwon-do rész következett. Példaértékű, ahogyan a két taekwondo irányzat, az ITF és az olimpiai, a WT együtt demonstrált az irányzat elfogultság nélkül. Persze, ez nem sikerülhetett volna olyan kiváló oktatók, mint Tamás Tímea, Nagy László (ITF taekwon-do) és Gyuricza Imre, (WT taekwondo) mesterek nélkül. A résztvevők kipróbálhatták mind a két irányzat versenyszerű küzdelmeit, technikát és ugró rúgások oktatása is volt. A rövid pihenő utáni részben ismét egy csoportbontásos edzés következett. Dobóvári Erik aikido mester a rá jellemző rámenős, kemény stílusban önvédelmi technikákat oktatott, míg Lévai Péter LP wing tzun mester a pusztakezes technikák mellett a kínai harci eszközöket is megismertette az érdeklődőkkel. (A csoportok egyébként váltották egymást.) Az utolsó részben ugyanígy tartott kick-box edzést Gasparik Róbert mester, míg párhuzamosan Dolog György mester tanítványaival MMA földharcot oktatott. A Demonstrációs Nap résztvevői a végén emléklapot kaptak. A résztvevő klubok vezetői pedig díszes oklevelet és emlékkupát vehettek át.
A következő klubok képviselői jöttek el Füzesgyarmatra: Bucsai SE Karate Szakosztály,Békéscsabai JALTE Aikido szakosztály,Békéscsabai JALTE WT Taekwon-do Szakosztály,Békéscsabai Közelharc Stúdió,CONTACT Kick-boksz,Thai-boksz Harcművész Egyesület Orosháza,Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub,Kétegyházi SE Dragon Taekwon-do szakosztály,Békéscsabai JALTE Aikido Klub,Békés Megyei Önvédelmi és Közelharc Egyesület,HED-LAND Sportcsarnok Sportegyesület, Mezőberény,Hegyesi Kick-boksz SE Füzesgyarmat,Szabadidő Kick-boksz Egyesület Okány,Fuji Fight MMA Team,Fényesi Dojo Szabadidő Sportegyesület,Békéscsabai JALTE Goshinkai Karate Szakosztály,Békés Megyei Kempo Egyesület.A Demonstrációs Nap elérte célját, méltó keretet biztosított a negyven éves évfordulónak. Köszönet illeti a Sportcsarnokot biztosító Füzesgyarmat Város önkormányzatát, a házigazda füzesgyarmati Hegyesi KBSE-nek, Gasparik Róbert és Fábián Mihály Mestereknek, s mindenkinek aki segített abban, hogy szövetségünk méltó képen ünnepelhetett! Füzesgyarmaton a program nagyon jól sikerült, köszönhetően a szervezőknek, résztvevőknek, edzésvezetőknek.





