Kick-box verseny Boszniában és Szlovákiában

Békéscsabai kick-box érmek Boszniából és Szlovákiából

A az eredményes nemzetközi versenyzéshez, a nagy próbát jelentő Európa – és világbajnokságokon, Világ és Európa –  kupákon való eredményes szerepléshez a kisebb nemzetközi versenyeken történő ráhangolódáson vezet az út. Így van ez a kick-box sportágban is. A közvetlen utánpótlás az elmúlt időszakban két jelentősebb versenyen vett részt, ahol egyrészt versenytapasztalatot szereztek, másrészt világranglista pontokhoz is hozzájutottak. Az első versenyt Szarajevóban, Bosznia-Hercegovina fővárosába rendezték meg, ahol a közvetlen utánpótlás két tagja utazott el a Békéscsabai JALTE- Debreceni cím csapatából. Közülük Tóth Kevin súlycsoportjában bronzérmet szerzett, meglehetősen problémás bíráskodás mellett.  Nagyobb létszámmal és eredményesebben szerepeltek a Debreczeni team utánpótlás versenyzői Szlovákiában,  a  Pozsony melletti Pezinokban a Slovak  Open nemzetközi versenyen, amelyen 10 ország 48 klubjának 326 versenyzője 500 nevezéssel indult el. Mint Opauszki Dávid edző elmondta, a kilenc versenyző helytállt, jól szerepeltek, s  megerősítette, hogy az alaptechnikákon,mozgáson kell még csiszolni a jövőben.  Összesen a fiatalok három arany négy ezüst és két bronz érmet szereztek és egy jó felkészülési módot jelentett jövőre nézve. A versenyeken a bíráskodás közepes volt,  de a lényeg teljesült: az eredményes szereplés és a rutinszerzés.

EREDMÉNYEK:

POINT-FIGHTING szabályrendszer

Sarajevo Cup
Kadet 1 (serdülő) korosztály
47 kg. 3.Tóth Kevin

Slovakia Open

Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
57 kg.
1.Szvarnasz Janisz
2. Breznay Nándor

Kadet 1 (serdülő) korosztály
32 kg. 3.Gróf   Nimród Attila
47 kg. 3.Born Henrik
+ 47 kg. 2.Born Henrik
24 kg. 1. Born Heidi

Gyermek korosztály
21 kg. 2.Gróf Nándor
30 kg. 2.Griecs Ábel
33 kg. 1.Griecs Ábel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük