Sparring Day

Ringes gyakorlás a Sparring Day keretében!

A Békés Megyei Kempo Egyesület, és vezetője, Niedermayer Zsolt mester immár tizenharmadik alkalommal rendezte meg Békéscsabán a ringes versenyekre készülők felkészítő, küzdelmi napját, a Sparring Day-t. Évente két ilyen jellegű rendezvényt hoznak tető alá, a második várhatóan ősszel, a békéscsabai Rendezvénypajtában lesz. A mostani alkalommal több, mint százötven résztvevő jött el, köztük romániai klubok, akik közt a temesváriak évek óta visszajáró vendégek. Magyarországról szinte az ország minden részéből érkeztek résztvevők, sokan régi barátként üdvözölték egymást.

Az elején a megszokott forgatagban próbáltak mérkőzéseket párosítani Gasparik Róbert és ifj Gyarmati Imre mesterek, hogy lehetőleg mindenkinek jusson küzdő ellenfél. Gasparik Róbert nemzetközi bíróként Hricsovinyi Károllyal, a JALTE Energy Gym edzőjével és Rácz Antallal a mérkőzések vezetéséből is alaposan kivették a részüket. Az ökölvívó mérkőzésekből is szép számmal láthattak az érdeklődők, ezt a Surman Zoltán fiai, Zoltán és Áron vezényelték le. Gyakran hallatszott a szurkolás is, hiszen sokan kísérték el a ringbe szállókat. A földharcot, a grapplingot is láthatták a nézők, zömében színvonalas edzőmérkőzésekkel is.

Az ünnepélyes megnyitókor Dr.Szigeti Béla, Békéscsaba Megyei Jogú Város Ifjúsági és Sportbizottságának elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Shihan Gregor László VIII.DAN, a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke adta át a „Kiváló Harcművész” díjat Shihan Ifj. Gyarmati Imre V.DAN kyokushin karate mesternek. Ezután két gyakorló ringben és két „ketrecben” folytak a mérkőzések. Akadtak nagyon magas színvonalú mérkőzések, – ilyen volt a békéscsabai kick-box válogatott, Mármarosi Patrik küzdelme rutinos román ellenfelével,- s akadtak szép számmal lelkes kezdők is. A nagyobb tudásúak igyekeztek vigyázni gyengébb ellenfelükre, ami komoly sportszerűséget jelez. A küzdelmi nap elérte célját, a legtöbb részvevőnek jó gyakorlási lehetőséget jelentett. A Békés Megyei Kempo Egyesület következő nagyrendezvénye Gyulán, március 16-án , a „Küzdelem Napja” ringes gála lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük