Kick-box utánpótlás EB beharangozó

Kick-box utánpótlás: Irány Budva!

Még alig ért véget a felnőtt korosztály olaszországi világbajnoksága, a WAKO nemzetközi kick-box szövetség újabb nagy erőpróbára készül. Montenegróban, Budvában kerül sor a junior és kadet 2 (ifjúsági) korosztály kick-box Európa-bajnokságára. Verseny lesz javából, nem csak a versenyzők között, hanem a COVID járvánnyal szemben is. Nagyon szigorú egészségügyi és biztonsági intézkedések közepette utazik oda 39 ország 1165 sportolója, akik 1471 nevezést adtak le. A legtöbb nevezést az oroszok után a magyar szövetség adta le, és 87 versenyzőnk próbál szerencsét a tengerparti üdülővárosban.

A népes magyar válogatottban a Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó klubok versenyzői is jelen vannak. 17 versenyző próbál meg mindent azért, hogy dobogóra állhasson, lehetőleg a legtetejére. Budváról amúgy szép emlékei vannak a megyei sportolóknak, hiszen rendeztek itt már több emlékezetes kick-box versenyt. Itt lett annak idején junior világbajnok például a békéscsabai Dohányos András. A mostani indulók között többen is esélyesek arra, hogy szintén megismételjék ezt a teljesítményt. Legnagyobb létszámban a békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület Debreczeni Dezső mester vezette point-fighting csoportja lesz jelen, de többen nem csak point-fightingban indulnak, hiszen Koszecz Boglárka kettő, Malatyinszki Bendegúz, Kása Hanna és Pántya Réka három szabályrendszerben is nevezve lett, a csapatversenyt nem is számítva. A ringeseket a mezőberényi Solymosi Norbert képviseli majd, míg a felnőtt világbajnokságon is indult, de még junior korú orosházi Brebovszky Zoltán és Zahorecz Noel formagyakorlat versenyszámokban indulnak majd a füzesgyarmati Bak Ágnes Pannával.

Központi edzőtábor most nem lett szervezve, de az otthoni edzéseken igyekeztek az edzők ugyanolyan terhelést adni a versenyzőknek, mintha a táborban lettek volna. Nehéz volt biztosítani azt viszont, hogy minél több egymást nem ismerő versenyző vívjon gyakorló küzdelmeket.

Az esélyeket nehéz megítélni. Egyrészt utánpótlás korú sportolókról van szó, akiknél gyakori a hullámzás a formában és a mutatott teljesítményben. Többször előfordult, hogy az újoncok hoztak váratlan eredményt, és a rutinosok estek ki ideje korán. A küzdelmi mérkőzéseknél egyenes kiesés lesz, ami kiélezett küzdelmeket sejtet. A mezőny jelentős része már találkozott a szeptemberi, budapesti világkupán, de ez itt nem meghatározó.

A magyar csapat November 5-én pénteken indul majd ki két autóbusszal Budvába. November 7-én vasárnap érkezéskor kerül sor a mérlegelésre, regisztrációra, egészségügyi vizsgálatra. Hétfőn tartják a versenybírók és az edzők kötelező eligazítását, s majd jön a sok mindent meghatározó sorsolás. 16 órakor kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, majd lebonyolítanak jó pár bemérkőzést is. Selejtezők lesznek kedden, szerdán és csütörtökön is, a versenynapok délelőtt 10 órakor kezdődnek majd, és a tervek szerint este nyolckor fejezik be a selejtező küzdelmeket. November 11-én pénteken a selejtezők után délután 15 órától rendezik meg a döntők egy részét, s utána az eredményhirdetést. Másnap szombaton pedig sor kerül a döntők második részére, s utána a remélhetőleg jó hangulatú „sayonoara party-ra” a búcsú bulira, s irány: HAZA!

Négy magyar versenybíró bíráskodik majd, köztük a füzesgyarmatiak „A” kategóriás nemzetközi bírója, Gasparik Róbert.

A tervek szerint szülők és szurkolók is elkísérik a csapatot. Akik itthon szeretnék követni a mérkőzéseket, azok az internetes közvetítéseken követhetik majd. Remélhetőleg minél több magyar és benne megyei sikert láthatnak majd!

A magyar utánpótlás kick-box válogatottban a következő, a Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó versenyzők indulnak majd el az Európa-bajnokságon:

Laurincz Péter (Békéscsabai JALTE) point-fighting 63 kg.
Viczián Dániel (Békéscsabai JALTE) point-fighting 74 kg.
Leszkó Kitti (Békéscsabai JALTE) point-fighting 50 kg.
Viczián Vivien (Békéscsabai JALTE) point-fighting 50 kg.

Koszecz Boglárka (Békéscsabai JALTE) point-fighting, light-contact +70 kg.
Solymosi Norbert (HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény) Low-kick 71 kg.

Brebovszky Zoltán (Contact KTHE  Orosháza) kreatív és zenés formagyakorlat
Zahorecz Noel  (Contact KTHE  Orosháza) kreatív és zenés formagyakorlat

Szaszák Dominik (Békéscsabai JALTE) point-fighting 37 kg
Bánki Brendon  (Békéscsabai JALTE) point-fighting 47 kg.
Malatyinszki Bendegúz (Békéscsabai JALTE) point-fighting, light-contact, kick-light 57 kg.
Kása Hanna (Békéscsabai JALTE) point-fighting, light-contact, kick-light 37 kg.
Kozmann Mónika (Békéscsabai JALTE) point-fighting 42 kg.
Petró Lili (Békéscsabai JALTE) point-fighting 42 kg.
Pántya Réka (Békéscsabai JALTE) point-fighting, light-contact, kick-light 55 kg.
Csüllög Dorina (Békéscsabai JALTE) point-fighting 65 kg.
Bak Ágnes Panna (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat) Kreatív formagyakorlat

A békéscsabai JALTE válogatottjai. Bal oldalon Haba József edző, a jobb szélen Debreczeni Dezső vezető-edző

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük