Rúgás gyorsasági verseny (1. forduló)

A koronavírusos járvány nem csak a mindennapi életet bolygatta fel alapjaiban, a sportolók világa is teljesen megváltozott. Mivel a versenynek gyakorlatilag elmaradtak, vagy egy jóval későbbi, de még mindig csak tervezett időpontra lettek áttéve, nagyon nehéz, főképpen a kevésbé tudatos utánpótláskorú korosztályt edzésben tartani. Ezzel a problémával szembesülnek többek között a harcművészek is, akik között nagy számban találjuk meg a tanuló korosztályú versenyzőket.

A Békés Megyei Harcművész Szövetség ezt a nehéz és mértékét tekintve nem megjósolható hosszú, inaktív időszakot igyekszik áthidalni azzal a versennyel, amelynek résztvevői a feladatok teljesítését értékelésre elküldik a szervezőknek. Különböző fajta rúgásokat kell teljesíteni 20 másodperc alatt. Ez igényli egyrészt a gyakorlást, másrészt a technika megfelelő szintű elsajátítását, valamint a versenyszellem meglétét.

Az első versenyszám a jobb első lábas köríves rúgás fej magasságban történő végrehajtását jelentette. Az „úttörők”, akik először indultak el a maga nemében egyedülálló, kényszer szülte versenyen, kick-boxosok, taekwondosok, karatésok közül kerültek ki, szinte minden korosztályból, s külön dicséret és emléklap illeti az első forduló résztvevőit az elindulásért is, hiszen a megyei szövetség 36 éves történetében még ilyen jellegű verseny nem volt. (Bár erről a fajta késztetésről, ragályos betegségről mindenki lemondott volna).

A tehetséges kezdőktől a korosztályos EB, VB győzteseken át fekete öves mesterekig mindenkit megtalálhattunk a bátor vállalkozók között, a felvételeket Gasparik Róbert WAKO nemzetközi bíró, a Magyar Kick-boksz Szövetség Bírói Bizottságának alelnöke bírálta el.

A szervezők úgy döntöttek, hogy a versenyben összetett győztest is hirdetnek majd. A verseny második fordulójában a bal első lábas köríves rúgás felmérése következik.

Természetesen a versenybe azok is bekapcsolódhatnak, akik eddig még nem indultak! A „verseny” célja ugyanis továbbra is az, hogy mozgásban tartsa a harcművészeket. Így talán egy kicsit könnyebb lesz!

Marosin BellaBarátság SE, Battonya – Taekwon-do
Mezei NikolettBarátság SE, Battonya – Taekwon-do
Debreczeni Frida Békéscsabai JALTE-Debreczeni team
Szabó SzófiaBékéscsabai JALTE-Debreczeni team
Jancsó LiliBékéscsabai JALTE-Debreczeni team
Pántya RékaBékéscsabai JALTE-Debreczeni team
Petró LauraBékéscsabai JALTE-Debreczeni team
Petró LiliBékéscsabai JALTE-Debreczeni team
Tamás BoglárkaCorvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes
Női versenyzők
Mezei TamásBarátság SE, Battonya – Taekwon-do, kick-boksz
Csiernyik ZsomborBékéscsabai JALTE – Debreczeni team
Gyeraj ÁkosBékéscsabai JALTE – Debreczeni team
Petró Bálint Békéscsabai JALTE – Debreczeni team
Szikora BenceBékéscsabai JALTE – Debreczeni team
Hidvégi NándorBékéscsabai JALTE – Debreczeni team
Gregor Tamás Békéscsabai JALTE – Goshinkai Karate
Gulyás MilánBékéscsabai JALTE – Goshinkai Karate
Annus Marcell Contact Kick-boksz, Thai-box SE Orosháza
Végh ÁronContact Kick-boksz, Thai-box SE Orosháza
Ricardo Matias De Nusso Corvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes
Castillo Tamás JoaquinCorvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes
Férfi versenyzők
Hely.NévKlubPont
1Tamás BoglárkaCorvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes9
2Mezei NikolettBarátság SE, Battonya – Taekwon-do8
3Marosin BellaBarátság SE, Battonya – Taekwon-do7
4Debreczeni FridaBékéscsabai JALTE-Debreczeni team6
5Pántya RékaBékéscsabai JALTE-Debreczeni team5
6Szabó SzófiaBékéscsabai JALTE-Debreczeni team4
7Jancsó LiliBékéscsabai JALTE-Debreczeni team3
8Petró LiliBékéscsabai JALTE-Debreczeni team2
9Petró LauraBékéscsabai JALTE-Debreczeni team1
Női versenyeredmények
Hely.NévKlubPont
1Ricardo Matias De NussoCorvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes12
2Hidvégi NándorBékéscsabai JALTE-Debreczeni team11
3Gregor TamásBékéscsabai JALTE – Goshinkai Karate10
4Csiernyik ZsomborBékéscsabai JALTE-Debreczeni team9
5Gulyás MilánBékéscsabai JALTE – Goshinkai Karate8
6Annus MarcellContact Kick-boksz, Thai-box SE Orosháza7
7Gyeraj ÁkosBékéscsabai JALTE-Debreczeni team6
8Mezei TamásBarátság SE, Battonya – Taekwon-do, kick-boksz5
9Szikora BenceBékéscsabai JALTE-Debreczeni team4
10Castillo Tamás JoaquinCorvin Taekwon-do Klub Magyarbánhegyes3
11Végh ÁronContact Kick-boksz, Thai-box SE Orosháza2
12Petró BálintBékéscsabai JALTE-Debreczeni team1
Férfi versenyeredmények

Képek

Tamás Boglárka és Ricardo Matias De Nusso

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük